Kategória: Esküvői idézetek

„Bármily csodálatos is az első szerelem, semmi nem olyan felkavaró, mintha az ember kap egy második esélyt is a boldogságra.
Boldogságban veled élni, ezt sohasem felcserélni, így legyen.”

„Hazugság, mit tartanak közönségesen,
hogy házasságban megszűnik a szerelem!”

„Mi, vagyis a nők, szörnyen szeretünk férjhez menni. Kislány korunktól szépen felöltöztetett babákban gyönyörködünk, az esküvőről megtanuljuk, milyen klassz mulatság, és hogy az a mesében feldíszített menyasszonyok életének legszebb napja. Naná, hogy egyfolytában ez után sóvárgunk! Nem úgy, mint a férfiak. Ti másféle sztereotípiák közt nevelődtök, ti elvesztitek a szabadságotokat, benneteket megfognak a hárpiák, a vőlegény papucsot kap az esketése napján. És mégis, bármit tesztek, mi újra meg újra levadászunk benneteket. Nincs menekvés! Ám midőn már elejtettük a vadat, azért csak elmélázunk a következményeken. Megéri az a csicsás ünnepség, a méregdrága, irigyelt ruhaköltemény, a sztrádányi fátyol, a brilles gyűrű? Megéri azt, ami másnap következik? Másnap és azután? Éveken, életen át?”

„A házasság nem tesz jót az arcszínnek, öregít. A menyegző leverően egyszerű. Az anyakönyvvezető adja az asszonyt férjének, milyen lapos dolog! A házasság durva mivolta végleges helyzetet teremt, megfosztja az embert akaratától, a választás lehetőségétől, mondattana van, mint a nyelvtannak, az ihletet helyesírással pótolja, a szerelmet írásbeli dolgozattá silányítja, tönkreteszi az élet titokzatosságát, nyilvánvalókká az időszakos, elkerülhetetlen dolgokat - a levetkőzött nő nem mennyei látvány többé -, elértékteleníti jogait annak is, aki gyakorolja, annak is, aki aláveti magát, megzavarja a mérleg billenésével az erős nem és a hatalmas nem bájos egyensúlyát. Mert a házasságban az úr áll szemben szolgálójával, ott, ahol azelőtt a királynő uralkodott rabszolgája felett. Prózaivá tenni az ágyat egész az illedelmességig, lehet-e ennél durvább felfogás? Nem elég ostoba dolog magában véve az, hogy nem bűn többé szeretnünk egymást?”