Kategória: Kapcsolatok idézetei

„A mély gyűlölet szavai majdnem olyan jól estek, mint valamikor azok a másféle szavak. Érdemtelen voltam bár azokra és ezekre is. Nagy, önző kegyetlenséggel kívánom, hogy gyűlöljön tovább is. Még nekem is jól esik és jó hinnem néha, hogy valaki - gyűlöl.”

„A szavak szállnak, röpülnek. S az érzések összezsugorodva leszállongnak, mint a márciusi hópelyhek. El is olvadnak mindjárt.”

„A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.”

„A szívet legyőzni nem lehet. Nem talál annyi boldogságot egy végigjátszott életben, mint egy átérzett percben.”

„A bölcs harmóniában él másokkal, még ha azok véleménye eltérő is, a bolond az azonos véleményen lévőkkel sincs harmóniában.”

„Sokat vagyunk együtt, mégis elpusztít minket a társas magány.”

„A nagy horderejű változások elsöpörnek minden régit. Talán hálásabbnak illene lennem mindenkiért. Soha nem értett meg senki igazán. Volt, akiknél szándékosan nem akartam, vagy éppen nem érdekelt. Aztán egyszer jött valaki, aki azt érti, aki vagyok. Mintha plazmák lennénk, a testünk kristályos, a hangok pedig patakként nyaldossák a testünket. Azóta tudom, hogy rengeteg felesleges emberrel is találkoztam.”

„Álmodozunk, és szédülünk. Úgy érünk földet, hogy igazán el sem hisszük, hogy valaha lebegtünk. A fogadalmakat szétrágja a rozsda. Mégis újra kezdjük. Szívdobbanást érlelünk, kérés nélkül osztogatjuk. Elesünk. Egyedül legvégül mindig elesünk. Átlényegülünk. És valami ismeretlen oknál fogva, hiszünk. Nem bevallottan, de hiszünk.”

„A másokkal megosztott élmények fűszerezik meg az életet.”

„A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.”

„Az édes tiszta tűz, mely kedvesed szemében
oly szelíden ragyog, az áldott enyhe tűz,
mely bárkinek öröm, tenéked átok épen,
mi mást mulatni vonz, téged tépődni űz,
mi másnak lelket ád, tenéked lelked rágja,
kínpadi láng neked, mi másnak szent sugár.”

„Boldog vagyok, mint senki más,
és mégis kedvem volna sírni,
mert jól tudom: virágnyilás:
egyszerből a sohába nyílni.”