Kategória: Szomorú idézetek

„És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.”

„Egyedül vagyok, de mégsem élek egyedül. Mint a remeték, de nem szerzetes módjára.”

„Az asszony számára is elérkezett a pillanat, amikor föl kell tennie magának a kérdést, egész női méltóságával és öntudatával, elfojthatatlan életkedvével, hogy mihez kezdjen a szerelemmel, amely gazdátlanul maradt benne.”

„A szeretők hallgatva álltak,
A tóban elrejtették szivüket
S megbeszélvén a hullámokat,
Széjjelváltak.”

„Könnyű legyen emlékem, mint az illat,
mely egekig száll és legyen örök,
amíg szivemből máglyarózsák nyílnak
s feláldozott szerelmem füstölög.”

„Óh, szánj meg engem! óh, ne csábíts!
Én nem hozzád való vagyok.
Az én vergődő bús szivemmel,
Neked nem illik játszanod.”

„Lemondhat-e, oh, mondd, a szerelem?
Most már tudom, nem élhetek veled,
S tudom, hogy nélküled sem élhetek!”

„Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.”

„Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.”

„Feltetted már magadnak azt a kérdést, hogy neked mit jelent a hűség? Te mire használod a hűséget? Mire mész a hűséggel, ha boldogtalan vagy? Hol van a határ? A társadalom megítélése pozitív lesz, de te belül elkezdesz szép lassan rohadni, és a pillanatok, a boldogság lassan felemésztődik a komposztban.”

„A szürkeségben társam,
Hamupipőkém lett.
Sorsunk rémeivel
Némán viaskodott,
Erőn felül -
Halkan beszélt,
Mosolygott, mint az angyalok, -
És szenvedett belül.
A gondok tengerével
Csak a türelme nőtt -
S én mégis csak kerestem,
Nyugtalanul kerestem
Magamat s Őt.”

„Hiába, ifjuember
Nem a szívvel szeret, hanem a szemmel.
Ó, Jézus, Mária! Rózád miatt
Hány könny locsolta bús orcáidat.”