Kategória: Szomorú idézetek

„Ha az ember életében egyszer csak minden összeomlik, kell valami, ami egyszerű és kiszámítható, amibe bele lehet kapaszkodni. És ha az ember történetesen nem talál mást e célra, mint a szemhéja mögött egészségesen, jól szervezetten lüktető vérnek és az októberi napfény utolsó sugarainak váltakozását - nos, akkor elfogadja és szépen meg is köszöni. Mert ha nem talál még ilyen fogódzót sem, ha nem akad rá valamire, ami legalább ilyen elemi szinten ésszerű és megmagyarázható, akkor új világrendjének idegenszerűsége előbb-utóbb az őrületbe kergeti.”

„Mennyire lehet egy élet bizonyos, biztonságos, ha egy ilyen apróságtól, mint egy kifakult rongyszőnyeg eltűnése, az ember úgy érzi, minden szétesett, elveszítette irányát, minden szomorú lett és félelmetes?”

„A valóság, mint megrepedt cserép,
nem tart már formát és csak arra vár,
hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.”

„Az őseimet elfelejtettem,
utódom nem lesz, mert nem akarom,
kedvesem meddő ölét ölelem
sápadt holdak alatt és nem tudom
elhinni néki, hogy szeret.”

„Csak jöttem némán könnyes folyókon
hullató ligeteken és zokogástól rengő
réteken is némán keresztül csak a
sírásom csorgott száz arcomon
mely már halovány mint a
hajnali holt hold mely
szégyen a hajnali hajnali égen.”

„Együtt kelek a nappal, hajamat fésüli -
marja a hegyek felől a szél:
ébredő utak között, színes vetések és
virágos mákföldek fölött lengetem
hajnali szomorúságom.”

„A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.”

„A bú egyetlen kincs, amelyet
A szerelemtől örököltem,”

„De amint van okom,
Nem hordani többé
A titkolt szerelemnek
Életölő fájdalmát:
Szintúgy van okom,
Elfojtani lelkem
Mélységes mélyében e titkot.”

„A boldogtalanságot abban az iskolában tanuljuk meg, amelyikben a tanítómester neve: Szenvedés.”

„A sírás nem egyéb , csak tehetetlenségünk érzésének a nyomása a szemünk idegeire. A tehetetlenség, hogy nem tagadhat.”

„A szomorúság is csak olyan hólyag, hogy ha nagyon feszül, elpukkad.”