Kategória: Szomorú idézetek

„Nem tudom, hogy veszíthetünk-e. Vagy, hogy fáj-e a fának, mikor levelet növeszt. Volt-e valami valaha is a birtokunkban? Nem tudom, hogy valóban elrontottam-e most valami fontosat. Vagy csak elkerüljük ezentúl egymást. Nem látlak majd, nem látsz majd. Feledünk. Megérte? Lehetett volna máshogy?”

„A szenvedés, ha együtt fogadják, ha együtt viselik, akkor öröm.”

„Csukott ajtókon zörgetek.
Sötét szobád, akár az akna.
A falakon hideg lobog.
Sírásom mázolom a falra.”

„Én nem kívántam megszületni,
A semmi szült és szoptatott,
Szeress sötéten és kegyetlen,
Mint halottját az itthagyott.”

„Ha megszültél, most nézz szemembe,
ha szeretsz, most meghallanád,
mit én már mindörökre hallok:
a távozó sereg zaját.”

„Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim -, ne félj.”

„Így táplálkozom a halállal,
És így lakik jól ő velem,
Az életem rég nem enyém már,
Vadhúsként nő a szivemen.”

„A megkönnyebbült roncs lassabban bár, de folyton süllyedt. A kétségbeesett helyzeten sem segíteni, sem könnyíteni nem lehetett. Mindent megtettek, amit megtehettek.”

„Az ember joga a könnyekhez nem évül el soha.”

„Tovább nem ámitom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten.”

„A hársfa mind virágzik,
a csíz mind énekel,
a lomb sugárban ázik,
csak szíved alszik el.”

„Majd ha nyárfa-testben élek,
rezgő lombbal hintelek,
majd ha árny leszek, kísérlek,
ha koporsó, rejtelek,
ha tűz leszek, melengetlek,
ha fény leszek, áldalak,
ember vagyok és szeretlek,
minek is bántottalak?”