Szerző: Charlotte Bronte idézetek

Charlotte Bronte információk: Wikipédia információk

„Nincs nagyobb boldogság, mint ha szeretnek bennünket embertársaink és úgy találjuk: jelenlétünk hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzék magukat. ”

„A legfőbb emberi tudás önmagunkat ismerni, s a célt, ahová lépteink visznek.”

„Régi igazság, hogy a barátok elhagyják azt, akit a szerencse elhagy.”

„Az emberi szeretet parányi morzsája jutott nekem, nagyra tartottam, azt hittem, igazgyöngy, ám elolvadt az ujjaim között, kicsúszott a kezemből, mint a jégdarab.”

„Napfényben, jómódban minden csupa virág, de eljönnek a borús napok, eljön a gyász novembere, mikor egyszerre kihűl az ember szíve és otthona, bizony félelmesen ki tud hűlni a szellem tiszta, vigasztaló fénye híján.”

„Bölcs emberek azt mondják, bolond, aki bárkit is tökéletesnek vél, ami pedig azt illeti, szeretni, nem szeretni, legokosabb, ha barátságosak vagyunk mindenkihez, s túlságosan nem rajongunk senkiért.”

„Az érzelem, amelyet a józan ész nem fegyelmez, bizony híg ital, az ész viszont érzelem nélkül olyan keserű és kemény falat, hogy alig lehet lenyelni.”

„Ha ennyire összekovácsolódik egy barátság, többé nem egykönnyen bomlik fel, ellenkezőleg, az történt, hogy az idő és a körülmények csak megszilárdították és nem lazítottak rajta.”

„Ha becsülik az embert , az olyan jó érzés, mintha az ember állandóan napfényben sütkéreznék, és szívében kellemes, derűs érzések bontakoznak ki.”

„A saját utamat kell járnom halálom órájáig, ugyanis mások elgondolásait nem érthetem, nem követhetem és nem válthatom valóra, csak a magamét.”

„Énnekem nincs szükségem senkire, megélek a magam emberségéből, ha az önérzet, vagy a körülmények erre kényszerítenek. Nem kell eladnom a lelkemet, hogy boldogságot vásároljak az árán. Van egy velem született kincsem, amely akkor is tartaná bennem a lelket, ha minden külső örömről le kellene mondanom, illetve, ha ezeket az örömöket csak olyan áron szerezhetném meg, amelyet nem vagyok hajlandó megfizetni.”

„Nem tudhatjuk, milyen mély, milyen tágas a szívünk, míg a nyomorúság rá nem bocsátja felhőit és el nem árasztja sötétséggel.”