Szerző: Charlotte Bronte idézetek

„Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.”

„Minél érdesebb a cipő talpa, annál határozottabb a lépés a csúszós úton.”

„Őrült minden asszony, aki titkolt szerelmet táplál keblében, mert az ilyen titkolt, viszonzatlan szerelem fölemészti az életet. Ha pedig viszonzásra talál, akkor lidércfényszerűen olyan mocsaras vadonba csalogat, amelyből nincs többé menekvés.”

„Senki sem ismeri be szívesen, hogy rosszul választott életpályát. Az ember, ha méltó erre a névre, sokáig evez szél és ár ellen, míg ki nem szakad belőle a kétségbeesett "nem megy!", és vissza nem engedi sodortatni magát a partra.”

„Igyekszem nem előre vagy hátra nézni, inkább felfele tekintek.”

„De a rendesen élő, józan ember sosem esik kétségbe. Elveszti a vagyonát: ez olyan kemény csapás, hogy egy pillanatra beletántorodik. De már szedi is össze az erejét, a sérelem maga készteti, hogy talpra álljon, hogy segítsen magán, cselekvéssel vigasztalódik. Nagybeteg lesz: de van benne türelem, amit nem lehet meggyógyítani, azt is elviseli. Fájdalom taglózza le, vonagló tagjait görcs rángatja: ő viszont a remény horgonyába kapaszkodik. A halál a legkedvesebbtől fosztja meg, gyökerestül tépi ki, szaggatja szét a hajtást, melyre érzelmei rátekeredtek: komor gyász, borzalmas seb. Ám virrad a reggel, betekint a vallás az elhagyott ház ablakán, és azt mondja: majd egy másik világban, más életben újra találkozol a kedvessel.”

„A szeretet, csakúgy, mint a szerelem, igazságtalan olykor.”

„Ha harc az élet, úgy látszik, az jutott osztályrészemül, hogy puszta kézzel vívjam meg.”

„A gyűlölettel szemben nem az erőszak a leghatékonyabb fegyver, s az is kétséges, hogy a bosszúállás begyógyítja-e az igazságtalanság okozta sebeket.”

„A boldogság érzése fogott el, az öröm melege futotta el szívemet, és jólesően hatolt el ereimben. Reményem ez egyszer valóra vált. A valóságos öröm kézzelfogható darabkáját tartottam kezemben: nem álom volt, nem elmém szülte ábrándkép, nem a képzelet vetítette árnyék.”

„A boldogság nem krumpli, amit csak úgy elvetnek a földbe, és megtrágyáznak, hogy jól teremjen. A boldogság mennyei fényként sugárzik ránk a magasból. Mennyei permet, mely egy-egy nyári hajnalon bearanyozza a lelket. ,”

„A hiba beismerése már nagy lépés a javulás útján.”