Szerző: Charlotte Bronte idézetek

„Az ember egy pillanat alatt elkövethet olyat, amin aztán évekig bánkódhat, s az élet azon többé nem változtat semmit.”

„Az emberi természet egészében véve csak önzés.”

„Az én szerelmem nem a szépségből született. Ilyesmihez nekem semmi közöm nincs, hogy is keveredhetnék ilyesmibe. Csakhogy egy másféle szerelem, mely bátortalanul, hosszú ismeretség után, a szenvedések kohójában jött létre, az állhatatosság kovácsolta ki, a tiszta szeretet révén vált tartós ötvözetté, kiállta az értelem próbáját, s a végén magától bontakozott ki hibátlan teljességében, ez a szerelem nevetett a szenvedélyen, mely forrón lobban fel, s hirtelen kialszik, ez a szerelem, ez kötött le engem, és bármi is támad fel, akárhogy táplálja, akárhogy széthúzza, azt nem szemlélhetem érzéketlenül.”

„Az erőszakoskodás bűn, a szemtelenség bűn, és mind a kettő utálatos. De a szerelem! A legtisztább angyalnak sem kell elpirulnia ettől. Amikor látom vagy hallom, hogy akár egy férfi, akár egy nő szégyenletesnek tartja a szerelmet, tudom, hogy durva lelkű, és aljasak az asszociációi. Sokan, akik finomnak tartják magukat, s akiknek nyelve hegyén örökösen ott lebeg ez a szó: közönséges, nem tudnak szerelemről beszélni anélkül, hogy el ne árulnák velük született, ostoba alantasságukat. A szerelmet aljas érzésnek tekintik, amelyhez csak aljas gondolatok kapcsolódhatnak.”

„Az ő társaságában éreztem csak igazán, hogy élek, benne élek, és ő bennem él.”

„Az őszinteség sohasem nevetséges, mindig tiszteletreméltó.”

„Azt hiszem, a bánat volt mindig a legsúlyosabb betegségem. Néha azt gondolom, ha valami nagy boldogság érne, még meggyógyulhatnék.”

„Csak a gyöngék teszik ki gúnyolódásuk céltáblájául az érdemes szelídeket.”

„Csakugyan milyen bölcs dolog, ha aki rendkívüli helyzetbe kerül, tartja a nyelvét, és nem kiáltja ki hebehurgyán, mennyire bántja ez a helyzet! A világ nagyon jól megérti azt a folyamatot, ahogy valaki elpusztul táplálékhiánytól: de alig akad néhány, aki felfogja és követni tudja, hogyan őrülhet bele ember a magányosságba.”

„Egyetlen gondolatot sem szabad a múltra vagy a jövőre vesztegetni. A múlt, az olyan csodálatosan szép volt - és olyan halálosan szomorú -, hogy ha csak egyetlen sort elolvasok a múlt teleírt lapjairól, vége a bátorságomnak. A jövő: félelmetes üresség. Ilyen lehetett a világ a vízözön után.”

„Életem nagy eszméje - ő maga. Ha minden egyéb elpusztul, és ő megmarad, én is tovább élek, ha minden egyéb megmarad, és ő megsemmisül, hatalmas idegenné változik a világegyetem: nem érezném, hogy a része vagyok.”

„Életemben először kóstoltam bele abba, amit bosszúállásnak hívnak. Eleinte olyan íze volt, mint valami erős, zamatos bornak. Utóíze azonban undorító, fémes, poshadt, mintha mérget ittam volna.”