Szerző: Csernus Imre idézetek

„A hiteles szerelemhez hiteles nő és hiteles férfi kapcsolata szükséges. Ha egy nő és egy férfi önmaga szemében nem hiteles az élet különböző területeit illetően, az csak családnak vagy párkapcsolatnak látszik, de valójában nem lesz más, mint rózsaszín lufi. És csak idő kérdése, hogy ez a lufi mikor pukkad ki.”

„Aki az önmegvalósítása során a gyermekkori álmait veszíti el, az az önmagába vetett hitét veszti el.”

„Akik végigmenekülik és végigrettegik az életüket, mert nem akarják megoldani a problémákat, azok vissza fogják ezt kapni, még súlyosabban. Senki nem fogja megúszni. Mindannyian megkapjuk. Akkor nem jobb kimondani, még ha fáj is? És addig megváltoztatni, amíg a gondolkodás szikrája bennünk van? Mert lehet megkeseredve élni. Kétségtelen.”

„Amikor egy párkapcsolat nem működik és vége lesz, akkor nagyon sok ember ahelyett, hogy elkezdene önmagában vizsgálódni, hogy mi az, ami nem stimmel, inkább villámgyorsan keres egy akármilyen másikat, csak hogy elfelejtse, hogy mi az, amiből éppen kijött. Vagyis ott van az illető ember, belerokkanva valamibe, bizonytalanul, és mégsem önmagával kezd foglalkozni, hogy miért nem jött össze.. Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyenkor el kellene kezdeni sírdogálni, és sajnálni kéne magát, mint azt sokan teszik ilyenkor, hanem őszintén szembe kell nézni mindazzal, ami fáj. És ha egyedül nem megy, akkor segítséget kér.”

„Az élet mindig benyújtja a számlát. Mindenki azt kapja vissza az élettől, amilyen előjelű energiát belefektetett. Ha döntően negatívat, kevélységet, fösvénységet, bujaságot, irigységet, torkosságot, haragot, jóra való restséget - akkor ennek megfelelő lesz a vég is. Ezek nem pici, bagatellizálható sztorik, hanem nagyon súlyos gyilkolások.”

„Az igazi szeretet ott kezdődik, ha én tiszteletben tartva elengedem azt, aki szeretne elmenni, bármennyire is fáj nekem.”

„Az önbizalmat mindenki csak saját magának adhatja meg, és csak úgy, ha megdolgozik érte, ha megoldja az előtte álló racionális és érzelmi konfliktusokat. És mindezt következetesen, napról napra megteszi.”

„A féltékenység egy csomó dolog következménye. Az önbizalomhiány ugyanis nem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Nem úgy ébredek egyik reggel, hogy hoppá, elvitte a cica az önbizalmamat! Ez egy hosszú folyamat következménye. Mármint a féltékenység! Sok kudarc ér, és elveszítem az önbizalmamat. Tehát mégegyszer: nem tulajdonság! Következmény! És ezt véssék az eszükbe, kedves Féltékenyek!”

„A tudatosság azt jelenti, hogy az ember irányítja az életét, és odafigyel rá.”

„Az önbizalom mindig a sikerélményeim és a kudarcélményeim függvénye. Ha több a sikerélmény, mint a kudarc, akkor jól fogom magam érezni a bőrömben.”

„A társadalom zöme számára a karácsony az a három nap az évben, amikor megpróbálnak úgy tenni, mintha szeretnék egymást. Én viszont úgy gondolom, hogy ha május ötödikén vagy február másodikán, vagy akár ma reggel két ember szívből, tisztelettel és szerelemmel tud egymáshoz érni, amikor kinyitják a szemüket - az azt jelenti, karácsony van.”

„Belevágni valamibe úgy, hogy nem tudom, mi lesz belőle? Igen! Képzeljék el: ez az a pillanat, amikor szabadon tudnak dönteni. És ezzel köszönt önökre a függetlenség napja. Amikor szabadon eldöntik, hogy lépnek. Ez mindig csak egy lépéssel kezdődik, soha nem többel. Abban a pillanatban ugyanis megérzik, hogy önök képesek bármire. Bármire. És amikor ezt megérzik, akkor el fognak kezdeni mosolyogni.”