Szerző: Gabriel Garcia Márquez idézetek

„Az a hamutömeg, ami a szíve volt, s amely a mindennapos valóság legkeményebb csapásait is állta, a sajdító emlékezés első fuvallatára összeomlott.”

„Az élet megpróbáltatásai nem mindenkit sújtanak egyformán.”

„Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.”

„Az ember addig nem tartozik sehová, amíg nincs a földben halottja.”

„Az ember nem akkor hal meg, amikor szeret, hanem amikor lehet.”

„Az emberek nem egyszer és mindenkorra születnek meg azon a napon, amikor az anyjuk a világra hozza őket, hanem az élet újra meg újra rákényszeríti őket, hogy megszüljék magukat.”

„Az erős rögeszmék legyőzik a halált.”

„Az idő nem múlik, hanem csak forog önmaga körül.”

„Az időt is érhetik zökkenők és balesetek, miáltal darabokra törhet, és otthagyhatja egy szobában valamelyik örök szilánkját.”

„Hallott már valaki kövér nőket beszélgetni? El se lehet képzelni bármi más látványosságot, amelyből így áradna az egészséges vidámság. Senki se tud úgy nevetni, mint ahogy két kövér nő nevet. És utoljára se tud úgy nevetni, mert ők ketten sohasem hagyják abba. Ha kettőnél több kövér nő beszélget, az ember arra gondol, hogy a jó egészség titka a testek tömegében és sűrűségében rejlik. Még az is megfordul az ember fejében, hogy nem zsír, hanem törökméz szorongatja a szívüket. Mindig az az érzésem, hogy harminc évvel fiatalabbak a koruknál, és vigyázniuk kell, nehogy a föld vonzóereje hirtelen elengedje őket. Ez volna netán a gömbök metafizikája?”

„Lassú életű emberek voltak, akiken nem látszott, hogy öregednének, hogy legyűri őket a betegség vagy a halál, hanem csak egyre áttetszőbbé lettek az idők során, emlékekké váltak, egy letűnt kor árnyaivá, míg egészen el nem mosta őket a feledés.”

„Még mielőtt elért volna az utolsó verssorhoz, már tudta, hogy soha többé nem lép ki ebből a szobából, mert úgy volt elrendelve, hogy a tükrök (vagy trükkök) városa szétszóródik a szélben és kihull az emberek emlékezetéből.”