Szerző: Garai Gábor idézetek

Garai Gábor információk: Wikipédia információk

„A hűség szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek.”

„Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.”

„Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom.”

„Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők,
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.”

„Úgy eltűntél most megperzselt nyaramból,
mint bomlott nyáj, mely százfelé barangol.
Dalol a pásztor s törli könnyeit..

Folyton tudlak, így vádollak s szeretlek,
a rímeim ölelőn karbavettek,
és számon tartom hűtlen perceid.”

„Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?
Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rádbűvöltem rajongón - te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.
Akkor is neked
köszönök mindent - s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.”

„De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú,
ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!”

„S ha százszor becsapnak
és ezerszer csalódom abban
kinek szívemet, mint álmából
a rózsát kitakartam
s ha épp az árul el
kit életemmel fedeztem én
s ha tulajdon fiam tagad meg
és ha nem harminc ezüstért
de egy rongy garasért
adnak el engem barátaim
s ha megcsal a reménység
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem
s ha csak a bosszút hizlalja
a hála híveimben, s ha rágalom kerít be
- akkor se mondom, hogy nem érdemes!”

„A várva várt nagy csodák, többnyire
- mire beteljesednek -
elvesztik gyöngéd hamvasságukat,
fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik,
akár a kígyóbőrt, és nem marad más,
csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei, -
aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak
- közönyös füst - virágok -
és az
"ennyi csupán az egész"
görcsös kérdőjele
?
kunkorodik fel egy
keserves ásításban.”

„Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni
s én is parázslok, alig perzselek.”

„Lépcsőházi bölcs vagyok. Ha már megyek el, eszembe jut, mit kellett volna mondanom.”

„Nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.
És csönd.”