Szerző: Gerlóczy Márton idézetek

„A végén mindig kiderül, hogy bár mindenki úgy gondolja, tudatát módosító szerek hatása alatt fergeteges agyi intenzitás és megmagyarázhatatlan transzcendentális erők mozgósítják, józanul belátja, hogy ez a szanaszét élvezett megvilágosodás nem több, mint a koncentrációs kihagyás önállósodása, ingyenjegy a saját világunkba, amely ugyan józanul még színesebben pompázna előttünk, de hát minden ember legnagyobb ellensége a saját gátláscsomagja, következésképpen kiváltója, a környezete.”

„Ahogy idősebb lesz az ember, azok a képi és érzelmi elemek, melyeket kicsomagolni kíván, egyre tágabb értelmezést nyernek, a körülöttünk zajló élet látványa kiteljesedik, az okok világosabban mutatják a mögötte fortyogó létezést, feltárul a sokezer elemre bontható világ, egy emberi élet születéstől halálig követhető tragikomédiája.”

„Az alkoholisták azért isznak, mert nem bírják elviselni, ha a nap végén tisztán látják az életüket, a hibáikat, a gyengeségeiket. Mindazt, amit sehogy se képesek megoldani az életükben.”

„Az élet ott kezdődhet, ahol a magány véget ér.”

„Az élet túl hosszú otthon, de túl rövid ahhoz, hogy az ember otthonra leljen máshol.”

„Az ember csakis otthon lehet biztonságban. Ezt gyermekkorom óta tudom. Akkor sem szerettem az emberek társaságát, és különösebben most sem kedvelem. Normális ember kizárólag a nők miatt teszi ki a lábát a házból. Hogy találjon egy olyan nőt, aki ugyanígy gondolkodik, vagy akivel el lehet viselni az őrülteket, ha mégis kimegyünk a házból.”

„Az ember viselkedését túlnyomó többségében tiltások vezérlik és formálják. Hol kevesebb, hol több szükséges belőlük. Hol belátják ezt, hol nem.”

„Az embernek semmi se jó. Csak akkor érzi jól magát, ha nem érez semmit, mert túl sok mindent érez. Csak akkor élvezheti ezeket az érzéseket, ha van helye és ideje feldolgozni, kipihenni őket. Csak akkor nem fárad el ebben a pihenésben és feldolgozásban, ha van valami, amitől újra jól érzi majd magát, mert nem érez semmit. Körforgás. Rend. Szenvedés és öröm és pihenés és szenvedés és öröm körforgása.”

„Az őrülteket tessék tiszteletben tartani. És hogyan tudjuk az őrültnek megadni a tiszteletet? Hát ha elhitetjük vele, hogy nem látjuk őrültnek. És hogyan győzzük meg az őrültet arról, hogy mégsem őrült? Mi sem egyszerűbb. Legyünk őrültebbek nála.”

„Az, hogy elmebetegek laknak a házamban, vagy elmebetegek házában lakom, csak nézőpont és lelkiállapot kérdése.”

„Azok beszélnek pozitív gondolkodásról, akik ebben találták meg az egyetlen pozitív gondolatot az életben.”

„Csak a nagyon szegények és a nagyon gazdagok hisznek a szerencsében. Mindketten tudják, hogy ennél több már biztosan nem jár nekik.”