Szerző: Gerlóczy Márton idézetek

„Csak olyasmire mondja az ember, hogy megbánta, aminek következményei befolyásolják az életét, vagy másokét, s ami lelkiismeret-furdalást hoz ki belőle.”

„Csupán azért engedem be a bánatot, mert már annyira magányos vagyok, hogy egyedül őt találom érdekes beszélgetőtársnak. Olyanok vagyunk, mint fenyőerdő közepén a fűzfa, valami ostoba madár csőréből estünk ki még magkorunkban, és nem volt senki, aki megkeressen, hogy betömje velünk egy fióka száját. Beleszülettünk egy fenyőerdő szúrós és igazságtalan bioszférájába, ahol mindenáron meg akarnak tanítani bennünket szúrni és zöldellni.”

„Elpusztulok sértődötten, úgy loccsanok szét részecskéimre, mint egy földre hulló könnycsepp. És mindez születés számomra, nem fájdalom. Nem félelem. Valami, amire megfelelő szót keresnék, de nincsen. Állandó kilátás a kilátástalanságra.”

„Én megértem, hogy valaki keresi önmagát, és hogy ennek az egydimenziós álomnak megfeleljen, jelmezt ölt, no de miért mindenki ugyanazt?”

„Én nem hiszek a jelenben.. Ebben a rohanásban értelmét vesztette a jelen fogalma. Itt csakis jövő van, amitől rettegünk. Mire lecsap ránk, már a következő pillanat gondolatától borzongunk. Talán ennek a félelemnek a vibrálása, maga a lüktető tudat, hogy élünk, az a jelen.”

„Én nem leszek és soha nem is voltam depressziós attól, hogy szerencsétlenek közt élek. Nem lázadtam és nem bosszultam meg semmit, értelmetlen lett volna azt gondolnom, hogy én vagyok az, aki bármit megoldhat.”

„Ezt az emberhez szériatartozékként létrehozott élvezeti cikket, a melankóliát elviselhetetlennek tartom, amikor belebambulok a múltba, jelenbe, képtelen vagyok felismerni, hogy igenis szép és használható millió egy jelenség, forma és hangulat. Most már tudom, hogyan kell átvészelni, hiszen hazudni magamnak sokkalta szánalmasabb lenne, pofozgatni az arcom, hogy de hát nézd, édes fiam, ott van ő, meg az meg ez. Szépen kivárom a végét és megpróbálok csukott szemmel kiülni életem szakadékának peremére, nehogy lássam, mi van az erdőmben, mert még leugornék érzékcsalódni egyet.”

„Gyerekként az ember igazságtalanságnak tart mindent, ami szomorú.”

„Ha az ember idegennel találkozik, az első együtt eltöltött percek mindig bizakodásra adnak okot. Egy úton haladunk. Miénk ez az út. Óvjuk egymást. Aztán jön az első kereszteződés. És még egy. És egyre több. Mint a házasságban. A kérdés csupán az idő, az meg, mint tudjuk, nincsen.”

„Ha eloldjuk a köteleket, többé semmi sem köt majd a múlthoz, ami elől menekültünk.”

„Ha ideges természetű emberek unják egymást, abból csak baj sülhet ki.”

„Ha valaki nem találja fel magát egy városban, ha be van szarva, hogy mit ehet, és mit nem, mit ihat, és mit nem, az miért nem marad otthon? Én amikor félek, otthon maradok.”