Szerző: Jókai Mór idézetek

Jókai Mór információk: Wikipédia információk Youtube információk Port.hu információk

„Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél.”

„Meg volt találva a holdbeli ember, az ismeretlen, aki egy más világból jön ide; aki egyebet is tud, mint inni, kártyázni, lovagolni és verekedni, akinek amennyivel erősebb a karja az asszony karjánál, annyival erősebb a lelke az asszony lelkénél. akinek szárnya van, felvinni szerelmesét ismeretlen világokba. feltárni előtte azt a mindenséget, aminek lételét csak sejti, csak vágyja eddig. de ahová mások elvinni nem tudták soha.”

„Ember vagyok és férfi. Meg tudnám önt védelmezni az egész világ ellen, de saját magam ellen nem. Én önt szeretem. Ha ön velem jön, a kárhozatba jön. Mert én nem vagyok sem szent, sem angyal! Ember vagyok- és rossz.”

„Aki az emberek bölcsességére számít, az bizony csúfot lát, hanem aki a bolondságukra számít, az mindig célba talál.”

„A lőporos zsákon igen jól lehet aludni, amíg az ember meg nem tudja, hogy mi van benne!”

„Hit dolgairól vitatkozni nem laikus embernek való. Minden hit jó, csak megtartsátok, s legyen mindenki tisztelettel a másé iránt. A teremtő egyik embernek is olyan édes atyja, mint a másiknak, nem elég, hogy valaki azt mondja "uram - uram!" hanem szükséges, hogy szívében szeretet legyen, mely nélkül a hit megholt állat.”

„Az ambíció igen jótékony indulat. S ezt a kellemes érzést a szegény emberek monopolizálják. Ha az ambíció a magasabb szférákba kerül, ott már elfajul nagyravágyássá. Olyan, mint a retek: lapályon termesztve édes ízű, hegyvidéken elültetve keserű, mint a torma.”

„Többet ér baráttal a szegénység porában feküdni, mint ellenséggel együtt a hatalom trónján fényleni.”

„Meglehet, hogy babona, amit mondok, de én azt hiszem, hogy amely gyermek szülői nem szeretik egymást, az rútnak születik, s aki nem szereti szülőit, az rútnak nő fel, mert a szerelem teremti a szépet.”

„Aki önmagát újrateremteni képes, az halhatatlan.
Ámulva, andalogva járunk végig a poraiból kiemelkedett város utcáin, partjain, s úgy tetszik a képzeletnek, mintha kőkolosszok ormain, e paloták homlokzatán, e ligetek árnyékából mindenütt egy bús, bánatos szellemarc tekintene felénk, sötét, beárnyalt szemeivel, aki mindenütt ott volt, ahol alkotni, ahol újjáteremteni, ahol boldogítani kellett, csak ő maga nem lett boldog, csak ő maga hullott szét a nagy munkában. Lesz-e isten, aki valaha a szétbomlott remekmű darabjait ismét egymásba illeszti?”

„Jaj annak, aki becsülni nem tudja azt, akit szeret.”

„A nép sokféle nyelven beszél, de egyforma szívvel szeret.”