Szerző: Juhász Gyula idézetek

„Az öngyilkosok az élet reménytelen szerelmesei.”

„Bár gyötör az élet és félem a halált:
Lelkembe zárva, mint tengerszem a hegyen,
Antik pogány öröm mosolyog csendesen.”

„Békés, derűs karácsony éjjel:

A nagy sötét mikor száll széjjel

S mikor lesz béke és derű?”

„Betlehemi csillag

Szelíd fénye mellett

Ma az égen és a földön

Angyalok lebegnek.

Isten hírvivői

Könnyezve dalolnak

Békességet, boldogságot

Földi vándoroknak.”

„Csak a hülye mondja a lángésznek, hogy bolond.”

„Dísztelen ének ez, mint a hamuszínű
Alkonyi fellegek november elején,
Mint ódon omladék, melyen egymaga ül
A csöndes feledés, mint egykor a remény.

Dísztelen ének ez, a semmiségbe megy,
Mint a füst. Néma vád, vigasztalan panasz,
Nem fogják érteni a boldog emberek,
De mindegy neki már, örökre mindegy az.”

„Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.”

„Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.”

„Egy hangszer voltam Isten kezében,
ki játszott rajtam néhány dallamot.
Aztán eldobott és elhagyott,
de fölöttem ragyognak a csillagok.”

„Egyetlen kaktusz sincs úgy tele tövissel, hogy ne férne el rajta virág.”

„Elment egy asszony. Tegnap még szerette,
Múzsája volt, és hite volt neki,
Ma tudja már: a nő nem szereti.

Elment egy asszony. És a férfi lelke
A távozó után könnyezve száll,
S úgy érzi: nem lesz többé verse már.”

„Előre, föl, miénk az élet
A széles földnek kerekén,
Szemünkben csillog az ígéret
És bennünk ring a jó remény!”