Szerző: Juhász Gyula idézetek

„Igen sok mai ember kereszténysége csak szenteltvizes pogányság csupán.”

„Isten veled! Ma oly dal kél szívemben,
Mint boldog visszhang bús szőlőhegyen,
Mely várni fog fagyos, fehér telekben.
A szőke napra vár.
Isten veled napom, egyetlenem.”

„Kattog a vonat lassan, lassan,
Letűnnek kedves, régi tájak,
Nincs zug, hol lelkem zokoghasson,
Ezek a tájak ó be fájnak,
Eljön-e még - emléketek?”

„Köszönöm e borús szerelmet,
Hogy lelket ad nekem a lelked.”

„Legyen bár tenger a hibád,
Én soha észre nem veszem.
Te mindörökké szép maradsz,
Miként az első szerelem!”

„Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre.”

„Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,
Ne hidd, szivem, hogy ez hiába volt!
És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben,
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.”

„Magányos este, fázós és beteg,
Már nem akarlak, és nem értelek.”

„Majdnem minden áldott nap kisétálok valamelyik temetőbe. És megbékülve és alázatosan arra gondolok ilyenkor, hogy egyszer majd nem fogok visszasétálni többé.”

„Még néha jön, hogy újra fáj a múltak
Eltűnt szerelme, túl e tájakon,
Hová szelíd gőgömmel elvonultam,
A néma röggel s hűs éggel rokon.”

„Mennyi szépségversenyt rendeznek ebben a csúnya világban! Jóságversenyt még nem rendeztek soha.”

„Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!”