Szerző: Paulo Coelho idézetek

„A harcos számára nem létezik jobb és rosszabb: tudja, hogy mindenkiben megvannak azok a képességek, amelyekre szüksége van a maga egyéni élete során.”

„A lélek útja olyan, mint az a tűz, ami előttünk ég. Az, aki tüzet akar, annak el kell viselnie a könnyeztető és fojtó füstjével járó kellemetlenségeket is.”

„Aki az álmát keresi, abból merít ihletet, amit csinál, nem pedig abból, hogy elképzeli, mit csinálna.”

„A Béke Útja olyan, mint egy folyó, és mert nem áll ellen semminek, már az előtt győz, mielőtt belekezdene bármibe. A béke művészete legyőzhetetlen, hiszen nem harcol semmivel, csak önmagával. Győzd le önmagad és legyőzöd a világot.”

„A félelem addig a pillanatig létezik, amíg az elkerülhetetlenül be nem következik. Utána már nem szabad erőt pazarolnunk rá.”

„A fény harcosai vagyunk. A bennünk lakozó szeretet és akarat erejével meg tudjuk változtatni a sorsunkat, és sok más ember sorsát.”

„A harcos arra törekszik, hogy minél jobban megismerje képességeit. Mindig ellenőrzi fegyverzetét, ami három dologból áll: hitből, reményből és szeretetből.”

„A gyűlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet.”

„A dolgok elkezdenek tökéletesen elrendeződni, ha arra koncentrálunk, amit akarunk.”

„A fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni.”

„A fény harcosának erős akaratra és rettenetesen nagy türelemre van szüksége az álma eléréséhez.”

„A "szerencse" valójában nem más, mint hogy az ember körülnéz, hogy meglássa, hol vannak a barátai: mert az angyalok az ő szavaikon keresztül hallatják a hangjukat.”