Szerző: Radnóti Miklós idézetek

„És ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya.”

„Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.”

„Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság és egy nappal az élet is.”

„Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.”

„Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod, szelíden süt rám és meleg.”

„Fölemelt karral álltam
az ég alatt és
teli volt a rét
csillaggal és katicabogárral!”

„Ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét.”

„Ha valóban van még elvégezni való munkám itt, nem pusztulhatok el. S ha elpusztulok, akkor nem volt már értelme annak, hogy éljek. Tegnap éjjel a polcokat néztem. A nagy életművek mind ezt bizonyítják.. és ahogy születtem, - mert születtem valamire, különben miért lett volna az áldozat.”

„Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.”

„Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.”

„Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.”

„Kihűlt már,
fekete
a parázs,
bennem még
lánggal ég
a tüzes
harapás!”