Szerző: Reményik Sándor idézetek

„Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.

Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.”

„A szürkeségben társam,
Hamupipőkém lett.
Sorsunk rémeivel
Némán viaskodott,
Erőn felül -
Halkan beszélt,
Mosolygott, mint az angyalok, -
És szenvedett belül.
A gondok tengerével
Csak a türelme nőtt -
S én mégis csak kerestem,
Nyugtalanul kerestem
Magamat s Őt.”

„Ki vehet el éntőlem valamit,
S szegényebbé ki tehet engemet?
Mindenemet magammal hordozom,
Ha nem vesztettem el a lelkemet!”

„A boldogság oly egyszerű dolog.
Ma még. Csak ne nézném a holnapot.”

„A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.”

„A porba vegyül könnyünk, vérünk.
Jajunk a végtelen felissza,
Mi nem jövünk ide vissza.”

„A szent estén majd eljövök ide.
Álmaim szekerébe fogatok
És szólok fantáziám táltosához:
Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
És álomhintón eljövök - ide.”

„Akit szeretsz, annak
Egész lelket áldozz.”

„A legszörnyűbb lavinák, úgy lehet,
Indulnak egy elejtett szó nyomán,
Mit elhallgatni - véltük - nincs miért,
S mit elhallgatni jobb lett volna tán.”

„A szürkeségben társam,
Hamupipőkém lett.
Sorsunk rémeivel
Némán viaskodott,
Erőn felül -
Halkan beszélt,
Mosolygott, mint az angyalok, -
És szenvedett belül.
A gondok tengerével
Csak a türelme nőtt -
S én mégis csak kerestem,
Nyugtalanul kerestem
Magamat s Őt.”

„A te fácskáid télben, éjszakában
És Isten irgalmában állanak.
És ennyi minden, amit te tehetsz,
És ennyi minden, amit tehetünk:
Papírral, ronggyal és remegő kézzel
Itt-ott egy fácskát bekötözgetünk.
A rossz hírek, a hiába-betűk
Összeszövődnek téli takaróba,
A rongy, a papír és a Kegyelem,
Ha érünk új tavaszt -
Tündérkéidet tavaszig megóvja.”

„A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
A színéből is - valamit.”