Szerző: Stephen King idézetek

„A szeretettel titokban a kompromisszum is együtt jár.”

„A szeretteink néha nem veszik észre bennünk azt, amit nem akarnak észrevenni.”

„A szükségszerűség a találékonyság szülőanyja.”

„A szülőket attól kezdve kínosan érintik a gyermekeik problémái, amikor túl idősek lesznek ahhoz, hogy hazaparancsoljuk őket, ha leszáll a sötétség.”

„A tömeg magányos hely, olyan közösség, amiből hiányzik a szeretet.”

„A valódi szörnyeknek is vannak érzéseik. Sőt, azt hiszem, végső soron ettől olyan félelmetesek, nem pedig attól, ahogyan kinéznek.”

„A világ általában olyan, mint egy kegyetlen sivatag, s ilyen szélsőséges körülmények között szinte lehetetlen virágokat találni.”

„A világ már csak ilyen különös hely. És kemény. És néha balszerencsés.”

„A világnak fogai vannak, és beléd marhat, amikor csak akar.”

„A villámcsapást nem lehet pénzzel jóvátenni, és a rossz álmoknak se vet véget.”

„Abbahagyni a nevetést körülbelül olyasmi volt, mintha egy rosszul épített töltés szivárgásait próbálná megállítani az ember: amint az egyik rést betömte, másutt máris újra folyni kezd a víz.”

„Abban a hitben nevelték, hogy Isten maga a szeretet, ám később tűnődni kezdett: mennyire szeretetteli egy olyan Isten, aki elég okossá tesz férfiakat és nőket ahhoz, hogy leszálljanak a Holdon, de elég ostobává, hogy újra meg újra kénytelenek legyenek megtanulni: nincs olyan szó, hogy örökre.”