Szerző: Végh György idézetek

Végh György információk: Wikipédia információk

„Elmúlt mint száz pillanat,
S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szívek őrzik, nem szavak.”

„Lásd be, hogy hibáztál, felnőttél, elfelejtettél játszani. Ezért nem vagy boldog, nem a gond miatt: a gyermekeknek is vannak gondjai. Lásd: én gyermek maradtam, hosszúnadrágos kamasz, éretlen suhanc, akin megbotránkoznak a felnőttek, ha a szemükbe vágja az igazat - csak a gyermek mondhatja meg az igazat és némelyik költő -, kamasz vagyok és az is maradok még negyvenévesen, őszülő halántékkal is, ha élek, a szenvedés, a kudarc nem törhet meg, ártatlan leszek akkor is. Lásd be: nem a társadalomban, ebben vagy abban az emberben van a hiba, hanem benned, egyedül benned, mert elfelejtettél játszani.”

„Az élet olyan, mint a spiritusz, ha nem gyújtják meg: nem ég.”

„A játék az, mi minket egybefűz:
érzéseinknek is rugalma van -
és még a bánatunk is oly derűs,
hogy egymástól eltűrjük boldogan.
Mi már tudjuk: míly jó a szenvedés
s hogy szenvedni olykor nem is nehéz.”

„Az emlékezés bennem olyan, mint egy tó hullámverése. Körökben, egyre táguló körökben jön, feltartóztathatatlanul, míg el nem simul a tükre. S aztán másutt bomlik meg a víztükör, más emlékek tódulnak fel, s nyomában ismét mások. S ami kicsit kimagaslik, olyan, mint egy-egy szirt az elfelejtett múlt tengerében.”

„Egy szerelem kezdete csupa dátum. A megismerkedés, az első randevú, az első meghitt séta, az első érzékenyebb kézfogás, egymásba karolás, az első csók, az első vallomás, az az első érzéki összeborulás, az első ajándék, az első civódás s utána az első kibékülés - de mit folytassam? Ha egy szerelem - mint ahogy korunk megköveteli - elég rohamos, a hónap minden napjára esne valami ünneplésre, megemlékezésre méltó forduló.”

„Elmúlt mint száz pillanat,
S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szívek őrzik, nem szavak.”

„Ha most nem kellek, messzi-messzi évek
sejlő sorával mért kecsegtetsz engem -
ha nem szeretsz, mért tartsa hát az élet
melletted annyi évig még szerelmem -
most még tán könnyen elfelejtenélek,
erőt később ki ád, hogy elviseljem
kínzó nem-létedet? Felelj nekem!”

„Hát nem marad meg soha semmilyen kapcsolat? Olyan meghittnek, olyan zavartalannak, amilyennek kezdetben látszott? Nem állhat fent soha semmilyen helyzet sokáig? Hirtelen szúrni kezdett a szívem, éles és metsző fájdalommal, kimondhatatlan nosztalgiával csak az imént eltűnt pillanat után is.”

„Kék már az ősz, akár a szilva hamva
Maradj velem ne hagyj ne hagyj magamra
Maholnap itt a hó a dér a harmat
Szeress nagyon kívánlak és akarlak
Még csillag nincs az este fénytelen
Tenélküled minden reménytelen.”

„Minden szakításomba belehaltam kicsit, és lelkemnek azt a részét, amelyikben az a szerelem élt, megöltem magamban, hogy újrakezdve az életemet, menjek tovább a sorsomon, végzetem felé.”

„Ó, Emlékezés, mi vagy nekem? Egy másik élet, ahová bármikor beugorhatok unalmas társaságban ülve, megélt és álmodott kalandjaim varázskristálya-gömbje-tükre. Föléd hajolva mágus is vagyok, jelent-múltat-jövőt egyszerre látva. Ó, Emlékezés: a lehető világok legjobb világa, Álom ikertestvére. Ábránd nővére, Élet kisasszony húga, mint haldokló hattyú szállsz fölöttem messzeségből messzeségbe húzva, s ha árnyad rám vetül, nem vagyok egyedül, köröttem benépesül a magány.”